• Barabás Andi

Az első hó - Dorina születése



Még meleg volt, mikor először találkoztunk. Annyira szeretem a meleget! Eljöttek hozzám. Vidámak és vagányak voltak, olyan szépek! Vártam a decembert, pedig még messzinek tűnt. Azonban az idő nagyon gyorsan telt.

Eljött a tél is. Karácsonyi vásár volt az iskolában, amikor Anita hívott, menjek. A nagy zsivajtól nem hallottam a csörgést. Fáradtan, az egész éves munka miatt, a vásári forgatag miatt, meg amúgy is, szóval végre hazaindultunk, mikor láttam, hogy Anita keresett. Majdnem egy órája. Úristen. Visszahívtam. Minden ok, megyek.

Ilyenkor, mikor indulás van, mindig kilépek abból a világból amiben vagyok, hirtelen csak arra koncentrálok, hogy mielőbb ott lehessek. Hazavezettem, összepakoltam a dolgokat, elbúcsúztam és elindultam. Havazott. Az első hó volt. Minél messzebb kerültem Budapesttől, annál jobban esett.

Anita fogadott otthon. Egyedül volt, de hamar megérkezett mindenki. Jöttek a hullámok, Anita egyik pillanatban velünk volt, aztán már nem. Láttam az arcán, hogy erősen dolgozik a teste. Béke, volt. Csend. Az futott át az agyamon, hogy mikor még nagyon fiatal voltam, messze volt még a saját szülésem is, akkor a filmekben csak hangos, rohanós, kiabálós szüléseket láttam és azt hittem, hogy ez ilyen. De nem . Olyan jó, hogy nem! Csend van, odafigyelés, sok-sok erő ami békében dolgozik.

Néhány óra múlva, úgy tűnt, hogy a dolgok lelassultak, minden jel szerint a bébi még egy kicsit bent marad, így egy isteni disznótoros, savanyú káposztás vacsora után, elköszöntünk egymástól.

Jött a hétvége, elkapott egy vírus, Barnus lázas lett, szóval zajlott tovább az élet.

Minden második pillanatban Anitáékra gondoltam, de eltelt pár nap, mire újra indulhattam hozzájuk. Ezúttal délelőtt vágtam neki az útnak, a gyönyörű fehér tájban. Az első hó volt a télen. Gyönyörű utam volt és megint csodás békébe érkeztem. Ezúttal én jöttem utoljára, de gyorsan belemerültem a sietésből, a lassúba.


Anita szépen haladt előre. Teltek az órák, csendek, beszélgetések, meleg víz, borogatás, Edina és Mixi olyan természetesen egészítették ki egymást, hogy arra gondoltam, nincs ennél tökéletesebb dolog a világon. Minden alkalommal, mikor Edina mellett vagyok, lenyűgöz az, ahogyan ott van. Ahogy jelen van. Az a női erő, amit mind keresünk, ott van benne és Mixiben. És ott van Anitában. Hihetetlen szupererő. Minden nap sok-sok ember születik. Ha ezt mindenki így élné meg, ahogy ők ott, azt hiszem sokkal nagyobb béke és megértés lenne az emberek között.

Aztán, mikor lement a nap és már csak a hó világította be a világot, egyszer csak, megint, mikor azt hittem, hogy még sok van hátra, hatott egy golyócska, vagy egy bárorító szó, vagy a sok energia, mert egyszer csak előbújt a kisbaba buksija! Burokban. Ez az a pont, ahol mindig meghatódom, mindig kigurul egy könnycsepp a szememen, ami nem túl praktikus, ha az ember a szemét használja a munkához, de sikerült a felvétel. Valahogy.

És már sírt is, a kicsi csöpp, akiről nem tudtuk még jó pár percig, hogy kisfiú-e vagy kislány, de valahogy nem is tűnt olyan fontosnak. Csodáltam milyen formás és szép, tökéletes.

Persze itt nincs vége egy szülésnek, de itt mindig megáll az idő, s bár a bábák sürögnek, forognak, én itt csodálhatom az újszülöttet egy pár percig. Aztán persze jön a lepény, és a többi, de itt már a végéhez közeledik az ott létem.

Nagyon megszerettem Anitáékat, csodás születést adtak a gyermekeiknek. Köszönöm, hogy velük lehettem és ez már az én emlékem is.


Nagyon boldog Újévet kívánok nektek és sok apró csodát, amitől vidámak és boldogok lesztek. Új felfedezéseket, új barátságokat. Béküléseket, megbocsájtást ha az kell. Sok nevetést, és boldog gyerekeket.


Béres Edina független bábát itt találjátok meg, ha babát vártok és intézményen kívüli szülést terveztek:

https://www.szulesbabaval.hu


A képek pedig itt:












©2023 by Marcus Berg. Proudly created with wix.com

  • Black Facebook Icon
  • Black Instagram Icon